Tavaly óta járok íjászkodni egy tanyára Miskolc egyik részén.

Általában nem egyedül jártam, és nem is sok alkalommal tudtam elmenni, de mindig jó volt. Aztán télen, amikor már kb. 3 hónapja nem voltam kint, gondoltam kimegyek, és mivel hideg volt, íjászkodni nem lehetett, elkezdtem beszélgetni azzal a nénivel, aki a fiával és a fiának a feleségével együtt gondoskodik a bértartott lovakról. Érdekes volt, mert ismertem már őket, de úgy őszintén előtte még nem beszélgettem velük. Ez az alkalom nagyon jó volt, úgyhogy Karácsonykor is kimentem, és vittem nekik egy kis sütit, meglepit, aminek hihetetlenül örültek.
Ekkor már nagyon a szívemhez nőttek és innentől kezdve kb. 2 hetente kijártam, és mindig beszélgettünk. Amit tudni kell róluk, az az, hogy borzasztó körülmények között élnek már 6 éve, alig kapnak fizetést, mert nincsenek bejelentve, aki a főnökük, nagyon csúnyán bánik velük, és lakókocsiban laknak, de emellett fantasztikusan jó emberek. Miután egyre többet beszélgettünk, kiderült, hogy sokszor enni sem tudnak mit, és egy alkalommal, amikor kimentem, az a hír járta, hogy a nem messze lévő kis házukat (ahol a munka miatt nem laktak, de ott voltak a ruháik stb.) kirabolták, és azt a kevés ruhát is elvitték, amijük volt.

Ekkor úgy döntöttem, hogy muszáj segítenem valahogy, hazamentem és elmondtam anyának, hogy mi a helyzet, ő a Caritas-ban dolgozik, úgyhogy megpróbált segíteni. Összeszedtünk ruhákat amiket találtunk, és egy ételcsomagot is kivittünk, és az a hála, amit kaptunk, hihetetlen volt. Ezután anya is elkezdett velük beszélgetni és segíteni nekik. Most legutóbb már fájuk sem volt, amivel fűteni, főzni tudnának, úgyhogy pár ismerős családot megkértünk, és vittek ki nekik fát.

Ezen a napon délután felhívott Klári néni (így hívják), és elkezdett sírni a telefonba, hogy most vittek ki nekik fát, és ha ez most nincs, már fűteni sem tudnak, és hogy mennyire köszönnek mindent, és hogy nagyon szeretnek. Azt mondták, hogy most már érzik, hogy van Isten, és hogy nem hagyja el őket akkor, amikor a legrosszabb a helyzet.

Ez életem egyik legszebb pillanata volt! Érezni azt, hogy azzal a kicsivel, amit tettem, mekkora örömet tudtam szerezni valakiknek, akik fontosak nekem, és ez nagyon nagy boldogsággal tölt el! Emellett erőt is ad ahhoz, hogy mindig próbáljak meg lépni, akkor is, ha nem oldhatok meg minden problémát, de már egy ilyen kis dologgal elkezdődhet minden.

Klári