Egy alkalommal amikor a metrón utaztam, a fülemben a Zöld Gomb zenéje szólt.
Körülöttem az emberek többsége egy újabb szürke hétköznapot élve csak bámult maga elé; nagyon magányosnak, üresnek látszottak. Az én szívemben viszont hatalmas öröm volt, és nagyon szerencsésnek éreztem magam, amiért ismerhetem Istent. Ezt az örömöt valahogyan át akartam adni nekik, szerettem volna, ha ők is megtapasztalják, hogy van valaki, aki végtelenül szereti őket. Így hát elkezdtem imádkozni értük. Örömöm az arcomon is látszott, hiszen egész úton mosolyogtam.

Egy férfi, aki ugyanott szállt le a metróról mint én, oda lépett hozzám, és megkérdezte: Mi a titkom? Mitől vagyok ennyire jó kedvű? Erre azt válaszoltam: Azért mert tudom, hogy Isten szeret. Azt gondoltam, bolondnak fog nézni, de nem így történt. Elmondta, hogy jó élete van, mindene megvan, mégis hatalmas ürességet érez magában. Mindennap hazafele úton elmegy egy templom mellett, és azon gondolkozik, hogy bemegy, de valami mindig visszatartotta. Viszont ő is ilyen boldog akar lenni, úgyhogy hazafelé menet ma be fog menni.

(monor)