Anita egy felsős bolgár gen3. Itt olvasható tapasztalata egybecseng a Nagyböjttel és a közeledő Húsvét titkával.

Év elején megtudtuk, hogy az egyik osztálytársunkat meg kell műteni. Egy nagyon veszélyes és költséges sebészeti beavatkozásról volt szó: csontvelő-átültetésről. Rögtön felismertem benne az Elhagyott Jézust, ezért szerettem volna tenni valamit, hogy segítsek neki. Támadt egy ötletem: szervezzünk egy koncertet az osztálytársaimmal.

Zeneművészeti iskolába járok, így énekesekben és zenészekben nem volt hiány! Ami azonban hiányzott az osztályban, az az egység volt, annyira, hogy már néhány beszélgetés után úgy tűnt, nem fogunk csinálni semmit.

Aznap este mielőtt elaludtam, imádkoztam, és rábíztam mindent Jézusra. Másnap a tanárnő, akivel megosztottam ezt az ötletet, megkérdezett bennünket, hogyan döntöttünk, és nagy meglepetésemre, mindenki kivétel nélkül igen mondott: a koncertet megrendezzük!

Másnap elkezdtük a próbákat, és szétosztottuk a különböző feladatokat: szórólapokat készítettünk, hogy meghirdessük az eseményt a városban; kézműves tárgyakat és süteményeket készítettünk, hogy az eladásukkal növeljük a bevételt. Megkaptuk az engedélyt arra is, hogy perselyeket tegyünk ki a leginkább látogatott szórakozóhelyekre. Végül 2000-en válaszoltak a meghívásunkra a legkülönbözőbb módokon.

Sikerült összegyűjtenünk egy elég nagy összeget, de ez még nem volt elég a műtétre. Folytattam az imát. 10 nap múlva valaki, aki egy nagyobb pénzösszeget nyert, úgy döntött, hogy nekünk ajándékozza a hiányzó összeget.

Az osztálytársunk most már abban az országban van, ahol a műtétet fogják végezni, és reméljük, hogy hamarosan visszatér közénk.

Ezután az osztályunk egységesebb lett, én pedig nagy örömet éreztem, mert szerettem az Elhagyott Jézust.