Lezajlott a harmadik Run4Unity. Tizenévesek óráról órára egy jelképes stafétával az egész világot körbeölelték. Felhívták a figyelmet kb. 80 nemzet 120 városában arra, hogy új alapokon szeretnék építeni jövőjüket, és ezt készek már most elkezdeni.

Elmentem és belevetettem magam! Az akadályverse­nyen végigcsináltam egy akadályt – bár nem szándékosan –, szendvicseket kentem világ­megváltó gondolatokat cserélve egy testvéremmel, lányaim lelke­sen vettek részt a bolgár táncban, és hősiesen lefutottam a távot, staféta helyett egy-két ziháló, ám csillogó szemű, büszke fiatal ke­zével kezemben! Belemerültem, hogy érezhessem az ízét!

Közben lépten-nyomon kérdé­seket tettem fel a fiataloknak, és amilyen válaszokat kaptam, azon magam is meglepődtem. Megvilá­gosodott előttem, hogyan kapcso­lódhat össze egy budapesti X. kerü­leti gimnázium udvarán rendezett sportnap, a szívünkbe kódolt egye­sült világ utáni vágyunk konkrét megvalósításának lépcsőfokaival!

Először Mórász Julcsival és ba­rátnőjével beszélgettem, akik kis­gimnazista korúak. Meséljetek a délelőtti programotokról! – kér­tem őket. „Nagyon jó volt az idő­sek otthonába elmenni, mert nekik nincsenek családtagjaik, és amikor beléptünk, örültek, így színesebbé tettük a mai napjukat. Segítettünk, kértek kávét, és fölvittük nekik az automatából. Boldogok voltak! Beszélgettünk velük az életükről, ez jót tett nekik, mert látszott raj­tuk, hogy nem sokan látogatják őket. Örültek, hogy fiatalabbak vagyunk, mint a rokonaik, például az egyik néni meg is kért, hogy se­gítsünk felhívni a húgát, mert nem tudta kezelni a telefonját, és mi se­gítettünk neki a barátnőmmel. Mi is nagyon örültünk, hogy elmehet­tünk, így ők is adtak nekünk örö­möt és az egyik nénitől kaptunk nápolyit is. Volt egy vetélkedő a teraszon, kivittük oda az időse­ket, és ott játszottunk velük. Több téma volt, például sütés-főzés, film vagy zene, és ezekből választhattak, mindig megbeszélték közösen, és aztán mondták a válaszokat. Sze­retnénk menni hozzájuk minden héten, már van két néni, akit külön kiszemeltünk, mert nagyon egye­dül vannak ott, és gondoltuk, hogy majd látogatjuk őket mi.”

Később a hatodikos Barlay Annát faggattam az akadály­versenyről. Megkérdeztem, miben különbözik ez a nap egy átlagos sportnaptól, mire azt válaszolta, színesebb, és az állomásokon a ’6 igen’ volt a téma, ami köré ren­deződtek a feladatok, az egy pluszt adott a sport mellé.

A 15 éves Kókai Márktól azt kérdeztem, mi a lényege annak, hogy az egész világon megy körbe ez a program óráról-órára. „Szerintem az, hogy a nemzetek valamilyen szinten egyesülni tudnak legalábbis a mostani futás által, időzónákon át tovább­adva ezt a stafétát. Ez tényleg tök jó dolog.”

Ez kihat a te életedre? „Én an­nak is örülök, hogy tudhatom, ezen az országon kívül vannak hasonló gyerekek, akik ugyan­azt az elvet vallják, mint én. Az mégiscsak jó, megerősít a hitben. Nemcsak én vagyok, aki kitart a hit mellett, hanem vannak mások is.”

Barlay Vince és Edöcsény Csen­ge volt a két tizenéves műsorveze­tő a nap folyamán. Nagyon érde­kelt, mi motivál két fiatalt, hogy áldozatot nem sajnálva előkészü­leti feladatokat is vállalva konkrét építői legyenek ennek a napnak.

A bejáratnál ki volt írva „Run4unity for a united world”. Megkérdeztem Vincét, ez a nap miben építi az egyesült világot? „Eljövünk és mindenkit a bará­tunknak tekintve építjük egy­mást, építjük ezt a kapcsolatot tovább, és ha ezt továbbadjuk, akkor tényleg létrejön az egyesült világ.”

Csenge, mit jelent neked ez a rendezvény, mi motivált, hogy építő tagja legyél? „Annyira örül­tem, hogy eljöhetek, egyrészt azért, mert együtt sportolhatunk, találkozhatok azokkal a baráta­immal, akik az ország másik szé­lén élnek. A másik, hogy ez egy nagyobb rendezvény, és nagyon jó dolog egy ilyenben részt venni, nem látom, ahogy a többi orszá­gokban futnak, de jó érzés tud­ni, hogy most én részese vagyok egy hatalmas dolognak, amibe több tízezren részt vesznek a világ minden táján. Ráadásul amikor itt sportolunk, akkor az teljesen más! Sokkal jobb a csapatjáték, és jobban lehet játszani, minden­kiből kijön az, hogy mennyire jó! Tényleg, – valamelyik nap jöttem rá – érzem a különbséget a kétféle játék között. Mennyivel jobb egy ilyen közösségben sportolni, és mennyiben más egy iskolai prog­ramon részt venni.”

Túl azon, hogy bátorít téged, mit jelent számodra, hogy ez a rendezvény nemzetközi? „Ha­talmas dolog, hogy igazából egy programon keresztül, közel száz nemzet kapcsolódik össze. Én úgy gondolom, hogy például egy szegényebb országban, ahol a gye­rekeknek nincs annyi lehetősége együtt lenni, nagyobb programo­kon részt venni, ott egy ilyen mé­retű rendezvény, hogy több száz fiatal összegyűlik mondjuk Indiá­ban vagy Afrikában, az megdobja az ő életüket. Szerintem annyira jó, hogy egy ilyen hatalmas él­ményben lehet részük. Ezért ez egy fontos dolog.”

Nem álltam meg, hogy ne tegyem fel ismét, korábban Vincének szege­zett kérdésemet. Milyen szerepe van a mai rendezvénynek az egyesült világ előmozdításában? „Mindig elmondják, hogy a fiatalok a jövő nemzedéke, de ahhoz, hogy iga­zán a jövő nemzedéke lehessünk, ahhoz szükség van olyan progra­mokra, ahol megismerjük, milyen­nek kéne lennie a jövőnek. Az által, hogy megtanulunk egymással élni a sportban, hogy hogyan tudunk szeretettel sportolni, egymással kapcsolatot tudunk létesíteni, tehát ismerkedhetünk olyan fiatalokkal, akik velünk egy értékrendet képvi­selnek és támogatnak minket ab­ban, hogy ezt a hétköznapjainkban éljük. Ha én hazamegyek a baráti körömbe, ahol eltérő értékrendű fiatalok is vannak, akkor én ezt tu­dom élni, és ezáltal terjed a szeretet a többiek között!”

Fehérpataky Rita

Fotó: Papp Gábor (3), Fotó: Aradi Rita

Új Város – 2012 június

társadalom – kultúrarun4unity

PÁLYÁN A JÖVŐ