A Golden Rule játékhoz a „Sports4Peace” projekt adta az alapot, mely néhány évvel ezelőtt született Ausztriában, a Gyerekek az egységért mozgalom keretei között. Célja, hogy a békére nevelés részeként, a játékon és a sporton keresztül fogékonnyá tegyen az ún. „aranyszabály” megélésére irányuló magatartásformákra: „Tedd azt másokkal, amit szeretnél, hogy veled tegyenek”. Ezért hat játékszabályt dolgoztak ki, hat vezérelvet, amelyet kinyomtattak egy nagy kockára.

Az első szabály: „Play hard – Do your best”: add a legjobbat magadból, élvezd a játékot – ez természetesen a sport, a jól sikerült játék előfeltétele. Egy másik szabály: „Take care of”: légy figyelmes, mindenki fontos, vagy pl. „Celebrate”: örülj úgy a másik sikerének, mint a sajátodénak.

 

A játékon, a sporton keresztül egy nagyon igényes életstílust akarnak átadni, melynek alapja a békére és az egyetemes testvériségre való nevelés.

A sportnapban az alapkoncepciót követtük a mérkőzések utáni értékelés és szavazás módjában is. Két szabálynál az értékelés a csapattársakra vonatkozik, másik kettőben az ellenfél csapatában keresték a pozitív értékeket, míg a harmadik két szabály a közös szavazásra és közös ünneplésre hív meg.

 

 

A Golden rule játék 6 szabálya

 

1. Play hard – do your best!

Játssz keményen – Add a legjobbat magadból!

Vesd be magad és élvezd a játékot.

A játék végén mindkét csapatban külön-külön tegyetek javaslatokat indoklással együtt, majd szavazzatok meg egy aranykártyát valakinek azok közül, akik a saját csapatotokban a leginkább belevetették képességeiket a játékba!

 

2. Play fair!

Játssz tisztességesen!

Légy tisztességes önmagaddal és másokkal!

A játék végén mindkét csapatban külön-külön tegyetek javaslatokat indoklással együtt, majd szavazzatok meg egy aranykártyát valakinek azok közül, akik az ellenfél csapatában leginkább fair play módon, vagyis tisztességesen játszottak!

 

3. Hang in!

Tarts ki!

Ne add fel soha, akkor sem, ha nehéz!

A játék végén mindkét csapatban külön-külön tegyetek javaslatokat indoklással együtt, majd szavazzatok meg egy aranykártyát valakinek azok közül, akik a saját csapatotokban leginkább kitartottak a nehézségek között!

 

4. Take care of!

Légy figyelmes!

Tiszteld a másikat, mert mindenki fontos!

A játék végén mindkét csapatban külön-külön tegyetek javaslatokat indoklással együtt, majd szavazzatok meg egy aranykártyát valakinek azok közül, akik az ellenfél csapatában leginkább odafigyeltek és tisztelettel fordultak a másikra, ellenfelére és saját csapatársára egyaránt!

 

5. Celebrate!

Ünnepelj!

Úgy örülj a másik győzelmének, mint a sajátodnak!

A játék végén együtt ünnepeljetek. A két csapat együtt szavazzon két személyre, akiket leginkább érdemesnek tartanak az ünneplésre!

 

6. Make a difference!

Meg tudod változtatni!

Nagy célokat csak együtt érhetünk el!

A játék végén együtt ünnepeljetek, és fogalmazzátok meg, hogy a játék miben volt jó és különb, mint máskor. A két csapat együtt szavazzon két személyre, akik részvétele a leginkább hozzájárult ehhez!