Sziasztok!

Az év egyik legfontosabb napjáról írok egy-két szót!

Ez nem más, mint a „Teens for Unity” avagy a „Gyerekek az egységért” éves sportnapja!

A nap kicsit szomorkásan indult az időjárás miatt, de mi vittük a vidámságot! A program 10 körül kezdődött, én a recepciónál vártam a „szeretet sportolóit”. Hamar kígyózó sor alakult ki az asztalom előtt, szerencsére Margit besegített. Így gyorsan haladtunk, összesen 65 nevet regisztráltunk be!

Aztán kezdődött a bemelegítő játék, amelyet Petra tartott. Miután elégé bemelegítettünk, jött Andzsej és Laci, aki bemutatta nekünk a segítőket és elkezdtük az ügyességi játékokat. Én kimaradtam ezekből, mert a zenét kevertem, de nagyon jól mulattam azon, ahogy a többieket néztem. Sok ismerős szám csendült fel a hangszórókból, amiket Rómába hallottam, de arról majd máskor mesélek nektek.

Különböző játékok voltak pl. volt egy olyan, amikor kötélen kellett megtartani  egy másik  fiatalt. Egy másiknál pedig  egy labda volt a főszereplő és a csövek . Minden ember tartott egy-egy  csövet  és  a csöveket úgy  kellett mozgatni hogy ne essen le a labda. Ami nekem a legjobban tetszett, amikor egy karikán volt egy labda és a karikához kötve több külön álló cérna. Úgy kellett elvinni egy adott helyre a labdát, hogy nem eshetett le! A játékok után következett a várva várt ebédszünet.  Az ebédszünet alatt a hangszóróból a Zöld Gomb számait hallgattuk. (Nekem rögtön eszembe jutottak a Bernecebaráti tábor csodás napjai, amit eltölthettem veletek. Nagyon köszönöm nektek, hogy azóta is veletek lehetek!)

Felhívtam szegedieket, akik szintén sportnapot tartottak ekkor, és mindenkit üdvözöltek!

Az ebédszünet után következtek a csapatjátékok, a rögbi, floorball, rongyfoci és a frizbi! Nekem a legjobban a frizbi tetszett, mert lyukas kezű voltam, és  mindenki megmosolygott!

A játékok után jöttek az eredményhirdetések. Aztán a rendezők megköszönték nekünk a lelkesedést és a játékot! Összepakoltunk, könnyes búcsút vetünk a monori „20-aktól”! Mindenki elbúcsúzott mindenkitől, én még maradtam segíteni, elpakolni! Aztán Laciékkal elindultam haza, Endre útközbe megjegyezte, hogy a fiatalok milyen lelkesek! Igen mi már csak ilyenek vagyunk! 🙂

További szép napot, és vigyázzatok magatokra!

Sziasztok!

Máté

Fényképeket itt találod: http://www.teens4unity.hu/album/ Fényképalbumunk folyamatosan bővül.